9024 Győr, Kálvária utca 21/B Fszt. 1.

Mozgásfejlődés gyógytornász szemmel

Mozgásfejlődés gyógytornász szemmel – miért fontos a kúszás, a mászás, a könyöklés, és mikor kezd el járni. Mire figyeljünk? Mikor érdemes segítséget kérni?

Gyógytorna stúdiónkat sok aggódó szülő keresi fel kisbabája mozgásfejlődésével kapcsolatos vélt vagy beigazolódott problémája miatt, ebben a leírásban röviden összefoglaljuk, hogy mi jellemző erre az időszakra, mi várható el a kisbabától, és mi adhat esetleges aggodalomra okot, amikor egy kis fejlesztő kezeléssel, és megfelelő terápiás gyakorlatok alkalmazásával hatékonyan tudjuk átsegíteni a piciket a kezdeti nehézségeken.

Amit mindenképpen meg kell értenünk: a mozgásfejlődés egy lassú, szintenként egymásra épülő, összetett folyamat, amelynek egyes szakaszatit nem lehet erőltetni, vagy siettetni.

Mire kell figyelnünk a mozgásfejlődés szakaszaiban?

1/ A baba életének első 2 hónapjában hason vagy háton fekszik, kezeit zömében ökölbe szorítva tartja, fejecskéjét normális esetben minkét oldalra szívesen fordítja, másfél hónaposan már emelgeti, akaratlagos mozgással még nem rendelkezik. Jelezzük a védőnőnek, vagy a gyermekorvosnak, ha kisbabánk testtartása aszimmetrikus, ha csak az egyik irányba fordítja a fejét, vagy ha gyakran megfeszíti a testét.

2/ A 3.hónaptól kezdődően várható, hogy a kisbaba hason fekve az alkaron megtámaszkodik, fejét a válltól függetlenül emeli, megtartja, kezeit figyeli, tárgyakat megérint, markol. Jelezzük a védőnőnek, vagy a gyermekorvosnak, ha kisbabánk nem emelgeti a fejét hason fekve, ha mozgása egyirányú és a kezét még mindig ökölbe szorítva tartja.

3/ Nagyjából az 5.hónap a fordulás időszaka, kisbabánk háton fekvésből az oldaláig mindkét irányba fordul és hason fekvésben nyújtott könyökkel és nyitott tenyérrel támaszkodik, mellkasát megemeli. Hátonfekvésben lábait intenzíven emeli, kezeivel sokat játszik, markol, hadonászik. Jelezzük a védőnőnek, vagy a gyermekorvosnak, ha kisbabánk hason fekve nem támasztja magát a karjaival, ha nincs nyitva a tenyere, ha nincs ellentartása a pelenkázásnál (túl könnyűnek tűnik a feladat), ha egyáltalán nem próbál meg az oldalára fordulni.

4/ A 6.hónapban az oldalirányú mozgásokat hasról hátra és fordítva is könnyen elvégzi, közelítő mozdulatokat tesz felénk, vagy a tetszését elnyerő tárgyak felé, a talpát megtámasztja, rugózó mozdulatokat tesz, ha megpróbáljuk valahova letenni. Jelezzük a védőnőnek, vagy a gyermekorvosnak, ha kisbabánk csak egy irányba fordul, ha a hátán próbál közlekedni, vagy hasi fekvő helyzetben nem támaszt karral, lábrugózása nem aktív.

5/ A 7.hónapban beindul a kúszás, hasán tárgyak után körbe pörög. A 8-9.hónapban négykézlábon tartja és himbálja magát, fenekét és fejét könnyedén emelgeti, a kisebb tárgyakat is könnyen megfogja, markolássza, próbálkozik a felüléssel, mászással. Jelezzük a védőnőnek, vagy a gyermekorvosnak, ha kisbabánk nem váltott lábbal-kézzel kúszik, az az egyik oldalát mozdítja, négykézlábon szétcsúsznak a lábai.

6/ A 10.hónaptól kezdődően a mászás, a kiülés és a felülés is egyre könnyebb feladatnak tűnik, kialakul a térdelés, és megjelenik a felállásra törekvés, kapaszkodás segítségével.

Jelezzük a védődő vagy a gyermekorvosunk felé, ha a baba nem nagyon mászik, és nem ücsörög sokat, illetve nem próbálja kitámasztani magát, ha megpróbáljuk a földre állítani.

7/ A kisgyermek 1 éves korától várható, hogy kapaszkodva lépeget, vagy pár lépést önállóan megtesz.

Az önálló járás kialakulása és begyakorlása a kisgyermek 18 hónapos koráig történik meg. Nagyon fontos, hogy a mozgásfejlődés folyamatát semmiképpen ne siettessük, az egyes szakaszokban ugyanis fokozatosan alakul, fejlődik, erősödik az izomzat (pl: karizom az alkartámasznál, nyakizom a fejemelésnél, stb), az egyensúlyozó képesség kialakulásával párhuzamosan. Az erőltetett, helytelen mozdulatok rögzülhetnek, és későbbi problémákhoz vezethetnek.

 

Ha a szülői szem eltérést észlel a lábfejek, illetve a csípők helyes, vagy helytelen tartásának vonatkozásában, akkor célszerű ortopéd orvos tanácsát kikérni a stabil, önálló járás kialakulását követően.

Fontos, hogy ne ijedjünk meg, ha az általános „elvárásokhoz” képest eltérést tapasztalunk, kérjük ki szakember véleményét, a kisbaba mozgásfejlesztésére nagyon hatékony terápiák és gyakorlatok léteznek!

 

Ha bármilyen kérdése merülne fel a témával kapcsolatban, forduljon hozzánk a legnagyobb bizalommal,

szívesen segítünk!

Kapcsolódó témák:

gyermek, újszülött, csecsemő, születési rendellenesség, ortopédia, testtartás, deformáció, gyógytorna Győr, fizioterápia, ortopédiai szolgáltatás Győrben, rehabilitáció, gyógyterápia, Dévény módszer, kineziotape, manuálterápia, manuális terápia

További érdekességekért kattintson ide:

https://develomed.hu/hasznos-tudnivalok/

https://develomed.hu/deveny-specialis-manualis-technika-gimnasztika-modszer/

Várjuk szeretettel, jó egészséget kívánunk!

Develomed Gyógytorna Stúdió – Győr

 

 

Subscribe to our newsletter

Sign up to receive updates, promotions, and sneak peaks of upcoming products. Plus 20% off your next order.

Promotion nulla vitae elit libero a pharetra augue