Manapság egyre inkább elterjedő kifejezés a kisgyerekesek körében, és nagyon sok kérdés is érkezik a témával kapcsolatosan a gyógytorna stúdiónk gyógytornászaihoz.
Íme egy kis magyarázat a szupinált, azaz supinált cipők elnevezéshez és a működési elvvel kapcsolatban:
A kisbabák bokája természetes felépítésből adódóan befelé dől, ezért a járástanulás kezdetén mindenképpen célszerű olyan első cipőcskét választani, aminek erős kérge és szára jól megtartja a bokarészt. Ha a baba bokájának dőlésszöge meghaladja a 10 fokot, akkor szoktunk ortopéd illetve supinált cipő vásárlására javaslatot tenni.
Amennyiben az ortopéd orvos úgy ítéli meg, hogy a sarokcsont korrekciójára nem elég az egyébként jól kiválasztott – erősített, magasított kéreggel ellátott- cipő, akkor a sarok kifele döntését eredményező supináló lábbeli viselését fogja javasolni.
A supinált cipő lényegében abban különbözik egy normálnak mondott cipőtől, hogy a hátsó talpi részhez egy sarokék kerül, ezáltal a sarokrész kissé kifelé dől, így a gyermek bokája nem képes bedőlt állapotba kerülni.
Supinált cipő vásárlása előtt, illetve a kisgyermek kisebb, vagy nagyobb mértékű lábdeformitása esetén mindenképpen tanácsos felkeresni egy ortopéd szakorvost!
A témával kapcsolatban tekintse meg az alábbi oldalunkat és ha kérdése van, sok szeretettel állunk rendelkezésére!
https://develomed.hu/egyeb/a-tipego-baba-es-a-cipo/
Develomed Gyógytorna Stúdió