Tartásjavítás gyermek- és serdülőkorban
A gyermekek és a fiatalok körében nem ritka, hogy tartáshiba jelentkezik. Ez ugyan nem egyenlő a betegséggel, viszont hosszú távon lehetnek olyan káros következményei, mint
A gyermekek és a fiatalok körében nem ritka, hogy tartáshiba jelentkezik. Ez ugyan nem egyenlő a betegséggel, viszont hosszú távon lehetnek olyan káros következményei, mint
GYERMEKORTOPÉDIA Miért szükséges és mi a menete? Az ortopédia szó a görög «orthos» -egyenes- és a «paidos -gyerek- szavak összefonásából alakult ki. Ez az orvosi
A gyerekek szenzoros érzékenysége – mit is jelent? A gyermekek fejlődési üteme egyéni, inkább „tól-ig” határokról beszélhetünk, de mégsem lehet mindez magyarázata egy-egy fontos fejlődési
TSMT – okosító torna – iskolakezdés Minden szülő úgy képzeli el a gyermeke első iskolaévét, hogy a poronty mosolyogva, csillogó szemmel érkezik haza, piros pontokkal
Tartásproblémák gyermekeknél – iskolapad, íróasztal Hogyan kell helyesen ülni? Milyen a jó szék? A fejlődésben lévő szervezet számára kiemelten fontos a helyes testtartás, és mivel
A járás mellett, lábunk leglényegesebb feladata, hogy megtartsa testünket, annak súlyát. A lúdtalp nagyon gyakori láb-deformáció, mely sokak életét megnehezíti. A probléma lényege, hogy a
A Dévény Speciális manuális technika – Gimnasztika Módszer (DSGM) a mozgásrehabilitáció gyökeresen új megközelítése. Más terápiákkal szemben nem a beteg mozgásának erőltetésén alapul, hanem képessé
A tanév beköszönte előtt sarkalatos kérdés a szülők körében, hogy milyen fajta iskolatáskát válasszanak gyermeküknek. Az éppen divatba került mesefigurástól kezdve, az egypántos és kétpántos
A gyermekek körében egyre gyakoribb a tartáshiba, majd a későbbiekben ennek következményeként kialakult gerincferdülés. A gyermek és serdülőkori tartáshibáért leggyakrabban a csontozat gyorsütemű fejlődése felelős,
Mozgásszervi panaszok integrált kezelése gyermekek és felnőttek számára Győrben, a DEVELOMED Gyógytorna Stúdióban. Magasan képzett szakemberek, kiválóan felszerelt rendelők.
2022 Develomed Kft. Minden jog fenntartva.
Készítette: Bertalan Design
Sign up to receive updates, promotions, and sneak peaks of upcoming products. Plus 20% off your next order.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.